Ace of Hz

Hi! Hogyan is történtek a dolgok az elmúlt napokban... ? Múlt héten - még Dublin előtt - megpályáztam egy munkát, az első körös interjú (asszem) kedden volt. Aztán jött a pihi, de a fejvadász előtte - szerdán - hívott, hogy menjek a második körre. Ez végülis hétfőn történt meg: nagy örömömre az a (nagy) cég volt az, akiktől a Renault-t is vettem (így a lelki szemeim előtt máris egy kabrió Audi A3-as lebegett. Vagy egy Toyota Prius) és akik nincsenek túl messze tőlünk. Az interjú szerintem vacakul sikerült: egy csomó mindent mondtam amit nem akartam mondani és egy csomó mindent nem mondtam amit mondani kellett volna - ahogy ez már lenni szokott (félidőben még az is átfutott az agyamon, hogy felálljak és megköszönjem az egészet). Ehhez képest alighogy beültem a kocsiba, máris csöngött a telefonom: a fejvadász volt az, nagyon tetszettem nekik és az enyém az állás (?!?! - gondoltam). Kedden örültem mindezeknek és szóban felmondtam, valamint sokat túlóráztam. Este Janettel színházba mentünk, Windsorba (tetszett). Szerdán a hivatalos állásajánlatot kajtattam, mert az akkorra még nem érkezett meg (anélkül pedig Ingleterrében felmondani nem szabad. Nagyon nem), valamint megint sokat túlóráztam. Csütörtökön sokat túlóráztam (a változatosság kedvéért), és megkaptam az ajánlatot írásban is: itt kisebb meglepetésben volt részem, ugyanis kiderült hogy manager (!) leszek. Pénteken hivatalosan is felmondtam, egy kicsit túlóráztam majd este átmentem Gyurmához azzal a feltett szándékkal, hogy jól leiszom magam és egy hatalmasat bulizom. Az első kritérium igen jól, a második közepesen jól teljesítődött - részegen rájöttem hogy (hihetetlenül kanos vagyok) most már szinte tényleg csak a párkapcsolat hiányzik a tökéletes boldogságomhoz, illetve hogy a közhiedelemmel ellentétben igenis vonzódom a saját korosztályomhoz (is). Szombaton reggel végre kialudtam magam, majd találkoztam a félarabbal akivel jókat szakértettünk, fánkoztunk, KVztunk. Ezután (du. 5-kor) elkezdtünk pezsgőzni, és ezt elég sokáig folytattuk... Este újabb buli, ahol a tegnapi megállapításom megerősítést nyert. Ma reggel (félrészegen) hazajöttem, aztán pedig elindultunk Janettel a Wembley Stadionba, ahol a (még jelenlegi) munkaadóm jóvoltából az egyik VIP-boxból nézhettünk végig a Carlisle - Brentford meccset (én utálom a focit, Janet viszont szereti. Én pedig a VIP-dolgokat szeretem: isteni volt pezsgőzni - kutyaharapást szőrével - és friss marhasültes szendvicset enni egy elkerített erkélyen, ahonnan mindent rendesen lehetett látni. Ja, és csak hatan voltunk összesen a szektorban - beleértve T.-t is aki szintén hivatalos volt. Így már kedvelem a focit... :)).

Dublin 2011

Enirefresmenc, tíkápucsino? - kérdezte hangsúlymentesen a Ryanair-es légiutaskísérő, akit egyébként feleségül is vettem volna mert határozottan volt benne valami extra (talán csak az, hogy hasonlított Lilian-re?), noha a csehszlovák akcentusa közepesen idegesítő volt. Kedvesek voltak a felhőbolyhok az égen, nagyjából egy óra alatt meg is érkeztünk Dublinba. Á propos felhőbolyhok: az első dolog ami feltűnt az ír fővárosban, az a felhőmentesség (= kék ég) ténye. Ingleterrében ilyesmi évente kétszer fordul elő, így ennek a jelentősége számomra kiemelkedő. A dublini felhozatal jó, hogy ez a célcsoportosokra mennyiben vonatkozik azt élénk szemrevételezéssel állapítottam meg (= rájuk is vonatkozik). Minden férfi ugyanazt az - egyébként kellemes - parfümöt használja, és mind élére vasalt fekete nadrágot visel sohasem-volt-divat fekete, elegánsnak szánt gagyi cipővel vagy iszonyat gagyi, márványkoptatott farmert ehhez passzoló iszonyat gagyi sportcipővel. Az összlakosság populációmegoszlása kb. ez: 40% ír, 30% lengyel, 20% magyar és 10% egyéb - én ennyi magyar szót nem Allegríában még nem hallottam, komolyan (még 'Horvátba' sem :)). Dublinban mindenkinek kék a szeme - gondolom a barna szemű kisgyerekeket lelökik valami szikláról mint Spártában tették anno a társadalomba nem illőkkel... -, és rengeteg a koldus. A nők iszonyat rondák (ezt igazából csak a második nap vége felé vettem észre), viszont soknak elég jóképű barátja van ami egyrészt teljességgel érthetetlen másrészt megmagyaráz egy egyfajta össznépi ízlésficamot, ami abban is megnyilvánul hogy itt rengeteg az utcán a Ssangyong Rodius, az Elmúlt Tíz Év Legocsmányabb Szériagyártású Autója (ha már autókról beszélünk, a kettes számú ír favorit mindenképpen a négyajtós Renault Mégane). Érdekes anglo-kontinentális kultúra az itteni, minden egy kicsit UK-koppintás (itt is rossz oldalon vezetnek, hasonló a rendszámtáblák logikája ill. az autók műszaki vizsgájának felépítése... stb), de a 'nekünk dafke semmi közünk hozzátok' - hozzáállás vicces mixeket szül. Pl. lehet jókat tiltakozni a Royal Family ellen nyíltan az utcán, de az tény hogy szinte az összes bolt ami még nem ment csődbe az angol (vagy amerikai). Kissé sok a 'Missing' felhívás/plakát is ami turistaként elég nyugtalanító érzés - határozottan nem aludtam jól emiatt. Este el akartam menni célcsoportos buliba de nem találtam meg a helyet: rossz irányba indultam és mire erre rájöttem, már nem volt kedvem visszafordulni (inkább vettem egy üveg drága vörösbort amit a hotelben megittam egyedül... ). Ja, Dublinban viszont legalább vannak kukák az utcán - nem úgy, mint Londra-ban ahol hétmérföldenként egy, ha akad (és én most a belvárosról beszélek). Padok viszont egyáltalán nincsenek, ha elfáradsz, az sz@r ügy: be lehet ülni egy étterembe vagy egy KV-ra, de utcán pad nuku. Feltűnően sok itt a leszbikus pár, akik kézenfogva sétálnak az utcán. A leszbikus nők speciel jól néznek ki, bár én elfogult vagyok mert a hidrogénezett rövid haj + térdig érő lovászcsizma nemtől függetlenül felkavar, a lehető legjobb értelemben :) Egymásba karoló bumbifiúkat is láttam. XXI. század!

(dream a little dream... )

(éppen modellválogatásra készültünk, én meg emellett az orosz modell mellett ültem a buszon. Jót beszélgettünk, majd hamar észrevettem hogy igencsak tetszem neki - és éppenséggel ő is pont az esetem volt, a szőke haj, kék szemek és a karakteres pofacsont nekem mind nagyon bejönnek. A külvilággal nem foglalkoztunk, fantasztikusat csókolóztunk a Mátrába vezető úton. Mikor megérkeztünk, kis csellel elintéztem hogy egy szobába kerüljünk: itt elég hamar egymásnak estünk, ésatöbbi... Határozottan egymásba szerettünk. Az Élet miért nem olyan egyszerű, mint az álmok?)

Think pink!

Hali! Az elmúlt hét pocsék volt, de az új elméletem szerint ezt nem részletezem hanem csakis a jóra koncentrálok. Szóval a jó dolgok: 1., jövő héten csak három napot dolgozom, azután irány Dublin. 2., A Gyurma mutatott egy hihetetlen jó célcsoportost a múltkor a neten akinek aztán mindketten el is felejtettük a nevét - így később nem tudtuk le-google-ozni és nyálat csorgatni a képei láttán. Ma viszont teljesen véletlenül ráakadtam és azóta csak mosolygok. Nagyon szélesen és folyamatosan. 3., Új autó is került a háztartásunkhoz - nem az enyém, de ez is jó dolog (viszont ez a történet határozottan megérdemel egy újabb posztot, mivel a humor-faktora kimagasló). 4., Voltam sörözni az unokatesómmal. Rengeteget röhögtünk. 5., Sokat túlórázom. Ez alapjában véve nem jó dolog, de ha megkapom a fizumat akkor azzá válik. 6., 93 kiló vagyok és ezzel rekordot döntöttem: a legtöbb eddig 92 volt (2003-ban). Ami ebben a jó, hogy ez szinte csak izom: a karom / vállam még sosem volt ilyen nagy. És egyáltalán: nagyon jól érzem magam mostanában. Kicsit ugyan szűkülnek a ruháim de legalább van mivel indokolni az állandó költekezést. 7., T. hétfőn újra bent lesz az irodában (ezen a héten szabin volt, Ausztriában síelt a mázlista). 8., Holnap hajat vágatok, szemöldököt igazítok és miegymás, esetleg egy giccses önbarnítást is bedobok: az ilyesmik után általában uszkve 10 évvel érzem magam fiatalabbnak mint a valós korom (isteni érzés 11-nek lenni megint :D). 9., Szintén holnap (vagy vasárnap) elmegyünk egy indiai étterembe Janet nénikémmel. Imádom az indiai konyhát :)) Hát, ennyi pozitív gondolat tellett tőlem most.

(...fly with you...)

('Hát igen, Jose Manuel jól néz ki... ' - állapította meg T. 'No, you simply cannot say things like that in my presence, I'm sorry. You know exactly how it makes me feel like.' - mondtam erre én. 'He is stunning, but I don't want to talk about it. Not with you anyway.' - tettem hozzá. T. csak nevetett, pontosan azzal az édes nevetésével amivel levett a lábamról. Nem volt közöttünk semmi, és éreztem hogy már nem is lesz. Nem én vagyok az esete, ez egyértelmű, és az ilyesmit én sosem erőltettem: édesbús érzés fogott el - tudtam hogy sosem lesz az köztünk amit én szeretnék, de valahol legbelül a szívem egy kis darabja ezentúl mindig hozzá tartozik majd. Furcsa volt a lakás is, ahol mindez lezajlódott: budapesti, belvárosi panelszerűség, de kétszintes, legalább 6 hálószobával és kilátással a Madách Tér egy kis szeletkéjére. Éppen az egyik ablakon bámultam ki amikor ráeszméltem, hogy ebben a szobában már több álmomban jártam, noha a helyszín mindig máshol volt - legutóbb valahol a hetedik kerületben, azelőtt meg New Yorkban. 'Szóval ennyit T.-ről.' - gondoltam magamban, majd leindultam az utcára. A liftben megpillantottam egy kiragasztott hirdetést, amin éppen Jose Manuel nézett farkasszemet mindenkivel: 'Túl kicsi a világ. És tényleg kiba jól néz ki.' - gondoltam, majd legbelül arra vágytam, hogy találjak végre valakit aki egy kicsit T. és egy kicsit Jose Manuel egy személyben, és aki őszintén szeret és akit én is szerethetek. A lift megállt és beszállt egy szőke hajú, kék szemű, édesen átlagos de ezzel együtt elég vonzó jelenség. Enyhe smink volt rajta - vagyis épp úgy nézett ki mint akit legbelül elképzeltem magamnak, noha ez az álomkép még nem materializálódott eddig. Mélyen a szemembe nézett, kedvesen és a kelleténél picit hosszabban rám mosolygott én pedig legbelül azonnal tudtam, hogy itt és most valami nagyon jó kezdődött el.)

Szeretem a jó álmokat amik feltöltenek pozitív energiával egy egész napra.

New Beginning

Good afternoon, a múltkori bejegyzésből kifelejtettem, hogy Jocelyn Ingleterrébe látogatott egy rövid hétre, én pedig így őt látogattam meg pénteken (és szombaton). Tavaly volt egy kis félreértésünk ugyan, de mivel egy perc alatt felvidított és ugyanott tartottunk mindennel mint előtte, bebizonyította hogy a barátságunk igaz és örök ('You were a f..king bitch last year, however, I f..king luv ya and you're my true friend and nothing will ever change this.' - foglaltam össze ezt neki is két üveg pezsgő után). Utána nagyon jót buliztunk, én pedig magammal vittem a legutóbbi randimat (azt, aki le-buzizenézte PvD-t... Ezt nem tudom csak úgy elfelejetni, lol) akivel utána összebújva hajnali négykor bealudtunk a kanapén. Ez még a múlt hétvége volt. A mostani hét túl strapás volt, a tegnap pedig vegyes: a Nagyobb Cég képviselői elözönlötték az irodaházunkat (ami már tulajdonképpen az ő irodaházuk) és a Sales Department kivételével mindenkinek megköszönték az eddigieket, augusztusi dátummal. Mindemellett teljes támogatást is ígértek személyes konzultációkkal kísérve amely keretein belül segítenek belsős - vagy akár külsős (!) - munkát találni mindenkinek, aki most nem nyert (= a Cég 85%-a). Szerintem ez elég korrekt, különösen az Előző Munkahelyemen tapasztaltak alapján (= én, mint pénzügyes auditor, azt tettetve hogy egy külsős független audit cégtől jöttem szépen leellenőriztem mindent a Kiszemelt Cégnél amit le kellett ellenőriznem. Még édes kis jegyzőkönyveket is írtam. Ezt aztán egy döntési javaslattal kiegészítve továbjuttattam az én főnökeimnek, akik ezután az ő főnökeikkel közösen döntést hoztak, majd karöltve berontottak a Kiszemelt Céghez és közölték, hogy köszönjük az elmúlt 15 - 20 itt töltött évet, mostantól ketyeg a két hónap redundancia és legyenek szívesek minden process-t nekünk átadni azonnali hatállyal, mert ugye a Kiszemelt Cég meg lett vásárolva. Mit mondjak, sokan nem voltak lelkesek... ). Nekem meg ugye - mint már előzetesen többször kifejtettem - amúgy sem tetszett az egész, és igazából ez benne volt a levegőben szóval no para, legalábbis egyenlőre. A hirtelen jött hírek miatt össznépi night out-ot szerveztünk, ahová a teljes Finance Team nem jött, csak a Finance / Billing (= én és a főnököm). Mit mondjak... Hihetetlenül jól éreztem magam, rájöttem hogy engem az emberek igazából tökre kedvelnek, csak én erről nem tudtam mert nem nagyon vegyültem másokkal csak a saját kis poshadt légkörű csapatommal... Most már hiányolni fogok sokakat, most már érzem, hogy itt is lesznek azért barátaim - jobb később, mint soha :) Az est fénypontja pedig a (lucky) Sales Department vallomása volt (a csapatban mindenki velem egynemű, de nem célcsoportos): a 'Snog, Marry, Avoid' játékban mind a hatan (!) engem jelöltek meg, mint 'marry'... :))) Egész este ezen röhögtem, majd az egyikükkel félrészegen csókolóztam. Éljenek a botránybulik!

You're The Voice

Hello! Fárasztó, illetve inkább kimerítő napokat élek meg mostanában. A Cégnél minden változatlan (= változatlanul szar), a randik terén sincsen kézzelfogható eredmény, és nem sikerült az elmúlt pár napban olyan munkát találnom ami duplaennyit fizetne, szakmailag is sokkal izgalmasabb lenne és ahol végre megint nem én lennék az egyetlen célcsoportos (ez új, és teljesen valós kritériummá lépett elő a kívánságlistámon). A változatosság kedvéért a laptopom napról napra erősen hanyatló megbízhatósági rátával állt elő, így jelenleg mindenkit Apple MacBook-os tapasztalatokról faggatok körülöttem, arra várva hogy valaki előálljon a megdönthetetlen 'minden fillért megér mert soha nem megy tönkre' nyilvánvaló hazugsággal amivel végre igazolni tudnám az erre kiadandó valag pénzt (igazából utálom az Apple termékeket, de az a kéken világító alma odaver rendesen: szinte látom magam ahogy egy netcaféban ülve ütöm a billentyűit az új szerzeménynek, miközben világoskéklik az alma... :)). Egyébként meg nagy valószínűséggel elutazom pár napra Dublinba: egyrészt még sosem jártam Írországban, másrészt az Orsit is meg szeretném látogatni aki speciel nem is tudja hogy hamarosan Dublinban leszek, de én szeretek meglepetést okozni :) És miután egy hétig filóztam a dolgon, végül (majd)nem vettem egy tök jó biciklit is, féláron (GT mountain bike, 370 GBP volt 650 helyett. Ezt asszem elég sokáig fogom bánni). Hát, így dobom fel az unalmas hétköznapokat. A következő kocsimban pedig lesz tolatóradar, színes érintőképernyős kijelző és iPhone/iPod csatlakozó (ezek hiányát érzem a mindennapjaimban. A színes érintőképernyős kijelző speciel annyira nem érdekes, ennek inkább dekorációs ill. esztétikai jelentősége van (lásd: kék alma... ) - unalmasnak találom a jelenlegi középkonzolt). Mindezek mellett 3,5 liter /100 km körül kell majd hogy fogyasszon (ez nem tudom hogy csatlakozik egyébként az előzőekhez - csak eszembe jutott és nem akartam elfelejteni). A zene pedig a jó kis nyolcvanas évek egyik gyöngyszeme.

(dating)

(hogy ezt a bejegyzést valaha is olvasni fogja valaki aki a fentiekben érintett, azt kétlem. Mindenesetre leírom, nekem ne mondja senki utólag hogy nem szóltam... Hogy is van ez - 'A jog nem ismerete nem mentesít a felelősség alól' vagy mi. Lol. Szóval rettentően idegesít, ha egy randin szóba kerül valami meglátogatandó turistacélpont, és a másik fél - aki már járt ott - első reakciója ez: 'You have to go there.' vagy 'Oh, you have to see it.' Namármost, ha idegenforgalmi tanácsokra van szükségem van kihez forduljak, köszönöm. Másrészt nem óhajtok egyedül utazni, mi most ketten vagyunk itt, egymásra koncentrálva elvileg. Vagyis kettőnkre... A másik a 'mennyi ideig voltatok együtt az exeddel' próbakérdésem. Az erre adandó helyes válasz: X év, vagy Y hónap. Ha ez a szimpla kérdés egy húszperces 'de jó is volt vele minden'-szerű válaszba torkollik, akkor óhatatlanul felmerül bennem a kérdés: 'Minek vagy most itt?'. Azt sem szeretem, amikor valaki megrögzötten ragaszkodik a bevett dolgaihoz: 'Én sosem akarok innen elköltözni, mindig csak itt akarok élni, ennek a részében/utcájában ennek a városnak... ' stb. Baszki, én több mint 2000 km-t költöztem 5 éve, és uszkve 200-at tavaly. Rugalmasság... ? Van még egy, a zene. Ez ugye mindig kritikus pontja minden randizásnak és 'early life' kapcsolatnak, mert nincs két egyező ízlés. De le-buzizenézni Paul van Dyke-ot (???) és aztán kijelenteni, hogy a te kedvenced Rihanna meg Britney Spears... Na ez azért talán egy kicsit sok. Ja, és a kocsim ajtaja németautós puffanással záródik, semmi szükség rá hogy jól beb.szd mert arra is bemorculok)

(The Law Of Desire)

(érdekes, az utóbbi pár napban mintha mégis, de aztán mégse... Hadd fejtsem ki bővebben: ott van ugye T., a gyönyörű arcú, széles vállú és igéző mosolyú ügyfélszolga, aki ha szeretne, én magamat adnám a tenyerébe mert egy édes, egy meseszép, egy aranyos... stb. Múlt pénteken reggel munkába menet már messziről kiszúrtam T. kocsiját az A40 mellett, arra várva hogy rácsatlakozhasson a főútra. No, én nem engedtem be mert egyrészt hirtelen nagyon remegni kezdett a kezem és a lábam, másrészt meg arra gondoltam hogy ha udvarias vagyok - és ezáltal megállásra kényszerítek magam mögött 15 autót akik 80-al dübörögnek a seggemben - akkor egyrészt túl egyértelműen tetszésnyilvánítok, másrészt meg tuti ledudálnak az útról. T. mindezek ellenére kb. fél perc alatt beért, és közvetlenül mellettem egy pirosnál lefékezve átintegetett és megdobott a veszélyes mosolyával. Ezután én nagyon cool-nak tettetve magam visszaintegettem (a cool-ságot az új bőrdzsekivel, és irgalmatlan hangos Paul van Dyke-al koronáztam), majd egy hatalmas gázfröccsel indítottam ami már kevésbé cool füstfelhőt dobott az autó köré - hiába új egy dízelautó, ezeket gyárilag nem impresszálásra tervezték... T.-vel ezek után a hátralévő rövid szakaszon egy jót versenyeztünk, majd ahogy befordultunk a Céges parkolóba, én még jól nekitolattam a falnak (mindezt hangos zene és bekapcsolt ködlámpa mellett mert így ugye gizdább), majd miután észrevettem hogy nem megy hátrébb az autó, tükörbe nézés helyett még toltam egyet a falon ami nem mozdult. Szerencsére a kocsi nyom nélkül tolerálta a marhaságomat... Ez az egyik sztori. A másik, hogy a semmiből előkerült a litván boxbajnok: elkezdett SMS-eket írni sok :)-val tetézve - na, mondom, végre... ! Végre rájött. De nem, hamar kiderült hogy a litván boxbajnokkal érdekeltérésben van részünk: őt az érdekelte, nem ismerek-e valakit akitől illegális élénkítőszereket lehet beszerezni (hát, nem. Sőt, nálam rosszabb emberhez igazából nem is fordulhatott volna ezzel, de mindegy). Az én érdekem meg az lett volna (igaz, még régebben), hogy az életünk hátralévő részét egymás mellett ébredve és élve töltsük el, miközben a litván boxbajnok könnybe lábadó szerelemittas szemekkel nézne rám a nap 24 órájában, preferáltan mesterséges tudatmódosító(k) nélkül. Szóval a prezentált image-em szerint egy 'drogkereskedő boyracer' lennék... ? Szépen vagyunk, én ugyanis a 'házasságra és modern családalapításra kész dinamikus és energikus fiatal'-t próbálnám sugározni... )

My Love

Aloha! Hűha, hol is kezdjem? Szóval A Céget tényleg eladták egy Nagyobb Cégnek, ez múlt héten kiderült (egy kör-emailből). A Nagyobb Cég képviselői már másnap hatalmas prezentációt csaptak nekünk, hogy ők mennyire jó fejek és hogy mi mennyire ne aggódjunk amiatt, hogy tulajdonképpen a semmiben lógunk (ezt máshogy fejezték ki ugyan, de ez volt az értelme) a recesszióból sánta csigaléptekkel kikecmergő Ingleterrében. Az első benyomásom az volt, hogy 150 kiló alatt nem lehetsz felsővezető, ill. a nyakkendő viselése is szigorúan tilos a Nagyobb Cégnél - ha mindezen tényeket köldökig kigombolt inggel még sikerül megfejelni, akkor viszont határozottan nyerő is lehetsz (eme szabályok nemekhez nem kötődnek). Persze nem jó ha az ember nem önszántából vet véget egy adott céghez kötődő pályafutásának (erről egyenlőre - előreláthatóan legalább 6-8 hónapig (lekopog) - ugyan nincs szó), és DT szavajárásával élve 'még bármi lehet'. Én furcsa módon mégis a dolog pozitív oldalát látom (legalábbis egyenlőre): tulajdonképpen magát a munkát nem szeretem mert nem vagyok elég fontos. Pont. Ez nekem számít és idegesít ha nem kotnyeleskedhetek bele olyan dolgokba amik engem érdekelnek, a munkám által biztosított kereteken belül. Ez egy dolog. A másik, hogy ki nem állhatom a többieket: egyszerűen itt nem alakult ki semmilyen légkör bent, legalábbis én továbbra sem érzem otthon magam még 8 hónap elteltével sem (és ahogy elnézem, a többiek is hasonlóan vannak ezzel). Ennek két alpontja, hogy én vagyok szinte az egyetlen szingli ÉS az egyetlen más célcsoportos. Ez utóbbi nem érdekelne annyira ha az előbbiből kifolyólag nem azt kellene minden nap hallgatnom, hogy kinek mikor lesz az esküvője / hányezredik évfordulójukat ünneplik a kedvesével, meg hogy éppen hányadik gyereket hol várnak már megint. Nehéz belefolynom a konyhai beszélgetésekbe, na... A telefonomat meg bámulják mint állat, mert Luke a képernyővédőm:

Az a legjobb, amikor az éppen kedvenc zeném megy (Sunfreakz feat. Dawn Joseph - My Love. Érdemes meghallgatni - klipje sajnos nincs - ha szereted a nyarat idéző  kortárs diszkózenét :)) és a dal címe épp Luke feje fölött jelenik meg. Apropó My Love, mostanában ismét elkezdtem randizgatni. Ezt egy jó évig nem tettem, egyrészt mert beláttam hogy felesleges pénz és időpocsékolás, másrészről a családi image-et is féltettem (nem akartam, hogy Janet nénikém csapodárság vétkével gyanúsítson, hogy egy héten 10 különböző emberrel megyek KVzni vagy vacsorázni). Mostanra már épp elfelejtettem a múltbéli rossz tapasztalatokat, a nemzetközi színek előtti családi image-et pedig konkrétan leszarom háttérbe kell hogy helyezzem a saját boldogságommal szemben, úgy érzem. Lehet ismét drukkolni, this time I know it's for real :D